Jelenlegi szövegméret: 100%

Hallássérülés definíciója

A halláskárosodás/hallássérülés kifejezés annak a részlegestől a súlyos siketségig terjedő hallás-tartománynak a leírására szolgál, amelyben a hallásvesztés elég nagy ahhoz, hogy hátrányosan befolyásolja a személy képességét a szokványos mindennapi tevékenységek ellátására.

A halláskárosodás lehet öröklött vagy szerzett. A legtöbb ember életében előfordul valamilyen hallási nehézség, akár születésétől fogva, akár balesetből vagy betegségből adódóan. Lehet, hogy saját maga okozza, azzal, hogy hangos zenét hallgat, vagy nem visel fülvédőt munka közben. Lehet egyszerűen az öregedési folyamat velejárója is (időskori nagyothallás).

Siket (vagy hallássérült) olyan személy, akinek audiogramja min. 90 dB halláscsökkenést mutat mindkét fülön. Ez azt jelenti, hogy az illető egyáltalán nem hall semmit, vagy azt, hogy hallásmaradványa csak az erőteljes mély hangokat észleli.

A siketség kb. 50%-ban öröklött rendellenesség. A fennmaradó 50%-ban a halláskárosodás szerzett, vagyis betegségnek, baleseteknek, gyógyszer mellékhatásának tudható be. A siketség korrigálható, amennyiben a rendellenesség a középfülben van jelen. A belső fül zavara esetében jó eredménnyel alkalmazható acochleáris implantáció, amely a szőrsejtek feladatát veszi át. A hallóideg, illetve az agy működési zavara esetében a siketség csak kis mértékben vagy egyáltalán nem gyógyítható.

A siketség kialakulásának időpontja szerint megkülönböztethetünk prelingvális, perilingvális és posztlingvális siketséget.

  • prelingvális a siketség, ha még az anyanyelv elsajátítása előtt,
  • perilingvális, ha az anyanyelv elsajátítása közben,
  • és posztlingvális, ha a nyelv elsajátítása után alakult ki.

A kialakulás időpontja főleg a rehabilitáció szempontjából jelentős.

A „siket” megnevezés kevésbé elterjedt, de maguk a siketek előnyben részesítik a „süket”-tel szemben (ez utóbbinak a siketek szerint a köznyelvben negatív mellékjelentése van az illető észbeli képességeire vonatkozóan). Mindenképp a siket (vagy hallássérült) megnevezés használandó siketek jelenlétében. A siketek általában képesek szájról olvasni, másrészt a testbeszéd is árulkodó lehet, ha a jelenlétükben róluk beszélnek.

Nagyothallónak tekinthetők azon személyek, akiknek halláskárosodásuk mértéke mindkét fülön 30-90 dB között van. A nagyothallók hallókészülékek segítségével többé-kevésbé megértik a hangzó beszédet, és ők maguk is érthetően beszélnek. Néha előfordul, hogy hangjukon és kiejtésükön érezhető a halláscsökkenés és a kontroll hiánya. Mivel a hangzó kommunikáció elérhető számukra, a jelnyelvet nem használják, gyakran nem is ismerik. Gyenge beszédkészség esetében előfordulhat az elszigetelődés is, így sem a siketek, sem a nagyothallók világában nem érzik jól magukat. A jól jelelő és érthetően beszélő nagyothallók ezzel szemben szabadon dönthetnek, hogy melyik közösség tagjai lesznek. Vannak olyan nagyothallók, akik tudatosan vállalják a „híd”, az összekötő szerepét a két közösség között.
A nagyothallás a beszéden is érződik, különösen prelingvális nagyothallás esetén. A hozzáértők sokszor már a beszéd alapján képesek megbecsülni a halláskárosodás típusát és mértékét. A gyerekek nyelvi készségei gyakran rosszabbak, mint ahogy azt koruk alapján várni lehet, ezért fejlesztésre szorulnak.

A halláskárosodás fő típusai a vezetéses és az idegi eredetű nagyothallás. Okai lehetnek örökletes, veleszületett rendellenességek éppúgy, mint szerzett betegségek (gyulladás, zajártalom).
A vezetéses és az idegi típusú nagyothallás műtéttel is javítható, és a hagyományos hallókészülékeken kívül léteznek még más eszközök is. Ezeket egyenesen a belső fülbe ültetik.

Az audiogram általában előre nyomtatott űrlap, melyre a vizsgálatot végző asszisztens vezeti fel a kapott értékeket. A grafikon függőleges tengelyén a hang intenzitását (erejét) logaritmikus skálában (dB), a vízszintes tengelyén pedig a hang frekvenciáját (Hz) ábrázolják.

A szájról olvasás az a technika, amivel az alkalmazója vizuálisan, a szájmozgások alapján ismeri fel a beszédet. Az így látható mozgássorozat a szájkép. Sok olyan hang van, amiknek ugyanaz a szájképe (például m, n és b), sőt egyes szavak is ugyanolyannak látszódnak. Az ember legfeljebb az elhangzottak harmadát képes így felismerni, a többit a téma és a szövegkörnyezet alapján kell kikövetkeztetnie.

Főként, de nem kizárólag a hallássérültek (siketek és nagyothallók) alkalmazzák tudatosan. Ez irányú képességük nagyban különböző. Vannak siketek, akik olyan jól olvasnak szájról, hogy nem lehet felismerni, hogy nem hallanak, és vannak, akik egyáltalán nem képesek rá. Kiegészítésként is használják a jelelés érthetőségének növelésére. A legtöbb halló nem tud ugyan tudatosan szájról olvasni, de nem tudatosan igen. Ez magyarázza a McGurk-hatást, vagyis azt, hogy jobban érthető az, akinek látható az arca, illetve a szája.

Ha érdekesnek találtad, add tovább:
facebook Google+ Twitter