Jelenlegi szövegméret: 100%

Család

Történetem speciális. Sérült emberként kettő gyermeket szültem és neveltem. Az elsőszülött gyermekem, fiam örökölte a felsővégtag rendellenességemet, második gyermekem, a lányom nem. Sokan kérdezték, hogy mertem második gyermeket vállalni. Ebben volt némi kritika. Mindenki aszerint vélekedett és állt a dologhoz amilyen a szemlélete és az egyénisége, Böszörményi Gyula idézete nagyon helytálló .A mai napig árulkodik az emberek reakciója, amikor meglátnak a fiammal. Ismeretlenül is megismerhetem egy kicsit őket. Az ilyen egyedi esetben sem más szülőnek lenni szerintem. A kulcs ebben az esetben is ugyan az , szeretni s következetesen nevelni, csak egy kicsit igazodni a sérültséghez, annak mértékét alá vagy felül becsülni nem szabad. Elfogadni a helyzetet s azzal együtt élni. Az elfogadáson nagyon sok múlik. Ha mi elfogadunk az egészséges testvér is ezt látja, ő is elfogad. Szerintem pusztán attól hogy a gyermek egészséges vagy sérült, nem leszünk jó szülők, vagy rossz szülők, azon múlik hogyan csináljuk. Hogyan várjuk el embertársainktól, hogy természetesen álljanak a sérültséghez, ha mi sem fogadjuk el. Gyermekeim már felnőttek élik a saját életüket, aminek mi is részesei vagyunk. Van idejük és akaratuk velünk is törődni. Nagyon büszke vagyok rájuk, jó testvérek és jó emberek.
Ha érdekesnek találtad, add tovább:
facebook Google+ Twitter
angela képe

Kedves Mamuska! Ez egy nagyon jó mondat: "Hogyan várjuk el embertársainktól, hogy természetesen álljanak a sérültséghez, ha mi sem fogadjuk el." Kisebbik fiam 14 éves halmozottan sérült, és nagyon örülök, hogy az ismerőseink, barátaink is elfogadják és szeretik őt olyannak, amilyen, különlegesnek! Én mindkét gyermek vállalásához csak gratulálni tudok!